Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Nagykanizsa utcáinak és tereinek mutatója

szerkesztő: Kardos Ferenc

 Dokumentumok, források a nagykanizsai utcák és terek névváltoztatásairól:

A városrészek elnevezéséről és elhatárolásáról
Dr. Szűcs László: Nagykanizsa város utcáinak, tereinek, köztéri szobrainak és emléktábláinak jegyzéke 1758-1969 
A Zala-Somogyi Közlöny 1873. október 26-i számában megjelent utcanévváltoztatási tudósítás        
A nagykanizsai városi tanács 1959. március 21-i utcanévváltoztatásairól szóló hírek
Az 1991. évi névváltoztatás közgyűlési dokumentumai

Az 1945 létezett utcák történetéről Tarnóczky Attila: Hol? Mi? Kanizsai házak és lakói című adatbázisában olvashat. Az utcáknál a "HOLMI"-s link az adott utca lapjára vezet el. 

 

Jelenlegi név
(a 2022-ben érvényes választási körzetleíró címjegyzék szerint, kiegészítve az azóta keletkezett, online térképeken fellelhető utcákkal, terekkel) 

Előzmények, korábbi elnevezések

Olvasnivalók, információk az utcáról, térről és a névadó kanizsai kötődéséről

Ádám út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Ady Endre utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Az Ady utca eleje a Zrinyi utcáig korábban Kórház utca, Kóroda utca, Ápolda utca, Ispita utca, Városház utca (1873-as utcajegyzék), 1945 óta Ady utca.

Az utca további szakasza (ennek a Csengery utcára felkanyarodó utcának az eleje) a 19. századig Légrádi, Szentmiklósi (Somogyszentmiklós, azaz a mai Miklósfa felé vivő), Kapronczai, utca (1864-es kataszteri térkép) néven volt ismert

1873-1930 Kazinczi utcaként volt ismert, 1930-45 között a Horthy Miklós utca nevet viselte.

Az utca és házainak története a HOLMI-ban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Akácfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
V
árosrész: Északi városrész

   

Akko utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

  Az Ipari Park belső utcája. Nevét Nagykanizsa izraeli testvérvárosáról, Akkóról kapta.

Alkotmány út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

 

Az utca és házainak története a holmiban 1945-ig.

A palini TSZT-is Alkotmánynak hívták.

Almafa út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Alsó Szabadhegyi út (Alsószabadhegyi út)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szabadhegy

   

Alsótemető utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Angyalhegyi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Bagola

   

Aradi udvar

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Arany János utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Jakopovics-telep Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Attila utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

Miháldi utca, 1873 óta viseli mai nevét Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Árpád utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Csutorás utca (1822), Mező utca (1864, 1873) + Vizi utca (1873-ig), 1873 óta viseli mai nevét. Északi része 1945 előtt és 191 után Sikátor utca néven külön utca.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Árvácska sétány

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Ászok út = Lopótök út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Atya út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Bába utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

Polai János utca (1945-1990), 1991-től viseli mai nevét  

Babóchay utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

Latinka Sándor utca (1959-1991), 1991-től viseli mai nevét.

Az ”Olajtelep”, “MAORT-telep” egyik utcája Babochay alakban is előfordul.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Babochay György 1835-ben született Nagykanizsán és itt is halt meg 1913-ban. Nagykanizsa főjegyzője (1876–1878), majd polgármestere (1878-1896) volt. Házáról és róla itt olvasható. 

Bagolai sor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

   

Bagoly utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Bagola

 

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Bajcsai út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

  Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Bajcsy-Zsilinszky Endre utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

Sormási utca (az utca nyugati vége, 1864) + Fő út + Malom utca (1900-ig), dr. Hegedűs György út, Ország út, 1945-től viseli mai nevét. Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Bajza József utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Újvilág utca (1799-1900), ekkor egyesült a Bajza utcával), Tóth kert melletti utca (az utca nyugati vége, 1873-as utcajegyzék),1873-tól Bajza József utca. Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Bakónaki út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Cserfőhegy

   

Balatoni utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Bánom

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Nagyfakos

   

Barackfa út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

  Nagy Bagolai hegy alakban is él.

Barátgödöri út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:Kisbagolai-hegy

   

Barázda út = Dongás út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Barka köz

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Bartók Béla utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Basakúti utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

2014-től élő utca. 258/2014.(XI.27.) sz. hat.) 0570, 0592, 11775 hrsz-ú utak: Basakúti út

Batthány utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros
 

Gábor utca (1873-as utcajegyzék), 1873-1945 között batthyány utca, 1945-1991 között Hamburger Jenő utca (1959-1991)

A Gábor utca nevét Sényi Gáborról, a Batthyány uradalom jószágkormányzójáról kapta. Vagy Batthyány Fülöp hercegről (1781-1870), a város akkoriban meghalt földesuráról, vagy Batthyány Ádám (1662-1703) nevezték el.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Báthory utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Tátori alakban is,  Zöldfa (Grünbaum), (1873 előtt), Tűzoltó utca, Várhely(i), 1873 óta viseli mai nevét

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Bazár udvar

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Belváros

   

Bécsi korzó

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Bedő Albert utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreeten.
Városrész: Belváros

Az utcanév szerepel Dr. Bedő Albert alakban is. Az utca névadója dr Bedő Albert (1839. – Budapest, 1918.) erdész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 

Békástói utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Belus József utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Sziklai Sándor utca (1959-1991), 1991 óta viseli saját nevét  

Bem József utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Berek köz utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Besenyő utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Berzsenyi Dániel utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Bethlen Gábor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

Braun Éva utca (1945-1991), 1991-től viseli mai nevét. A szocializmus alatt Braun Éva kommunista aktivista, a holokauszt áldozata volt az utca névadója. Ő1942-ben, a nagykanizsai akkori Erzsébet téri  internálótáborban (a Kvártélyházban, mely a mai Bólyai János Általános iskola épülete) szenvedett rabságot.

Bibic utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

  Nagy Bagolai hegy alakban is él.

Bikavér utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Bille tér

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Bocskai István utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Bolyai János utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Karkecz Károly utca, 1991 óta viseli nevét  

Borkő út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Cserfő

   

Bornemissza Gergely utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Boróka utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Boroskupa út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Borostyán park

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Bősze Kálmán köz

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (olajtelep)

   

Buda Ernő utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

 

Buda Ernő (1921-2005) olajipari mérnök volt.1944-ben a MAORT Nagykanizsai Fúrási Üzemének műszaki igazgatója vette maga mellé műszaki titkárnak.

1964 és 1967 között a nagykanizsai fúrási üzem operatív vezetője és a dunántúli kitörésvédelmi mentőcsapat vezetője lett. 1968-tól oktatta a olajipari mérnököket, szakmunkásokat. 

1984-től nyugdíjba volnult s haláláig Nagykanizsán élt, kitörési ugyekben ekkor is a szakma rendelkezésére állt. 

Burgundi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Búzavirág utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

   

Cabernet út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Cigány utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Cimbora út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Cinege út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Corvin utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Korvin Ottó utca, 1991-től Corvin utca  

Csabagyöngye út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Csákány utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Déli városrész, Vasútállomás

   

Csalogány köz

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Bagola

   

Csányi László utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Kerti utca (1877-1900), a déli részénFürdő utca (1873-as utcajegyzék) majd Csány utca (1900-1945).

Az utcanév ma Csányi László, de nyílvánvalóan Csány László, az 1848/49-es szabadságharc minisztere és vértanúja a névadó.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Cseke Ferenc út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa, Szentgyörgyvári-hegy

 

Az utca névadója Dr Cseke Ferenc kiváló középiskolai tanár volt, a Mező Ferenc Gimnáziumban tanított leghoszabb ideig. Földrajzot és történelmet tanított, de a Magyar Földrajzi Társaság, illetve a nagykanizsai Honismereti kör tagjaként Nagykanizsa földrajzával és történetével is foglalkozott.
A Nagykanizsa. Városi monográfia I. kötetében olvasható tanulmánya a város és környezete fölrajzi, geológiai jellemzőiről.
A róla elnevezett út mellett látható Bodszentgyörgy vára romjai, melyet Romlottvárnak hív a köznyelv., s melyről Vándor László írt a Honismereti füzetek sorozatában.

Csengery út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros, Déli városrész

Iván utca. (1873-as utcajegyzék) A Zínyi és Kisfaludy utca közötti rész, valószínűleg Batthyány Ivánról (1784-1865) kapta nevét).

Takarék utca (1873-as utcajegyzék szerint újonan nyitott utca a Zrínyi utca és a Fő út között).

1873-ban kapta mai nevét, melyet először 1945-ig viselt. 1945-1962 Vorosilov út,1962-1991 Béke utca,1991-től újra Csengery út.

 

Az utca és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Csengery Antal (1822-1880), az 1848-as Szemere kormány tanácsosa,  politikus, közgazdász, publicista a kiegyezés egyik nagy alakja 1868 és 1878 között a nagykanizsai választókerület választotta képviselője volt.

Cseresznyés utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szabadhegy

   

Cserfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Cserfő út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en

Városrész: Cserfőhegy

   

Cserszegi út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Csikó utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Csiky Gergely utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Csokonai utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

Andrejka Jenő utca (1960?-1991)  

Damjanich utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisfakos

   

Dankó utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagyfakos

  Névadója Dankó Pista nótaszerző.

Darvas út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Deák tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Felsőtemplom tér

A tér és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Diófa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Dobó István utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Dr Szentendrey Edgár

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Dongás út = Barázda út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Dózsa György utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

József főherceg utca

1945-től Dózsa György utca

Az utca korábbi névadója és az utcában lévő laktanya névadója is József főherceg (1833-1905) volt. Erről az utcáról itt olvasható a Holmiban.

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Durgó Katalin utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

 

Henry Dunant emlékéremmel kitüntetett magyar ápolónő, szülésznő, aki 1889-ben Alsórajkon született, 1981-ben húnyt el. Róla olvasható a nagykanizsai Thúry György Múzeum honlapján.

Édenkert út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

  Itt működött egy híres Éden vendéglő a 20. század első felében, ahova szívesen kijártak a város elöljárói, tisztviselői, kereskedői.

Egerszegi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Korpavár

1954 előtt Korpavár, 1954-67 Fő út, 1968-óta viseli mai nevét. Az utca és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Egres út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Egry József utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

Két ház utca (1936-ig), Pilsudszky utca (1936-1969), Asztalos János utca (1945-1991)

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

A névadó 1936-ban Józef Klemens Piłsudski marsall (1867-1935) volt.

Életfa út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Eötvös tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Sétatér (1873 előtt); Sárecz tenger; Szentháromság tér (a tér nyugati fele), Gymnasium mögötti tér (az Eötvös tér északi fele) =  Vörösmarty tér (1873-as utcajegyzék); A tér és házainak története a Holmi-ban 1945-ig Ebből idézek: “ 1869-ben határozott úgy a város tanácsa, hogy az Erzsébet térről eltávolított Szentháromság-szobrot a tér nyugati részén, a „Sárecz tenger” helyén kell felállítani, a környékét pedig Szentháromság térnek hívják azután. Ennek már akkor sétatér szerepet szántak.”

Eperfa út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

 

   

Erdész utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

1945 előtt Hajcsár utca (itt hajották ki a legelőre a város lábasjószágait).

1945-1991 Oswald utca.

1991-től viseli az utcában lévő erdész-lakásokról kapott mai nevét.

Az utca és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Erkel Ferenc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Erzsébet tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Piarcz tér, Gabona piacz és Magyar utca eleje = Főtér (1873-as utcajegyzék), Szabadság tér (1945)

A tér és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Kunics Zsuzsa - Deák-Varga Dénes - Horváth István: A nagykanizsai Erzsébet tér száz éve ; A nagykanizsai Erzsébet tér felújítása

Európa Tanács utca

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Belváros

   

Éva út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Bagola

   

Ezerjó út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Fácános út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Fakosi út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisfakos

   

Farkas Ferenc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en

Városrész: Keleti városrész

   

Fáy András utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Fecske út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Felsőerdő utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Felső Szabadhegyi út

Online térképen még nem található
Városrész: Szabadhegy

   

Felsőfakosi út

Online térképen még nem található
Városrész: Nagyfakos

   

Felsőtemető utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: 

   

Fenyő utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Fiume utca, Fiumei utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi várorész, Ipari Park

   

Foglyos út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Forrás utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Vásrosrész: Palin

   

Fő út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Fő utcza (1873-as utcajegyzék),

1945-1991 Lenin út

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Förhénc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Furmint út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Fügefa út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Fülemüle út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:Kisbagolai-hegy

   

Fülesbagoly utca

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:Kisbagolai-hegy

   

Fürjes út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Fürt út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Fűzfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Gábor Áron utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész, Ipari Park

  Valamikori Gábor Áron laktanya, jelenleg az Ipari Park főutcája.

Gárdonyi Géza utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:  Miklósfa

   

Garay utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

A páros oldal Munkásőr utca, a páratlan Alpári Gyula utca volt 1945-1991 között.

Vizi utca (19.sz.)

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945)

Gém út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Gerle út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Gesztenyés utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Gleisdorf utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész, Ipari Park

  Az Ipari Park belső utcája. Nevét Nagykanizsa osztrák testvérvárosáról, Gleisdorfról kapta.

Gólyahír utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisfakos, Látóhegy

   

Gördövényi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Gúzs út

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész:

   

Gyulai köz

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

   

Gyurgyalag utca

Online térképen még nem található
Városrész: Palin

  2014-től (258/2014.(XI.27.) sz. hat.) 4394/27 hrsz-ú magánút: Gyurgyalag utca

Hadi utca

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Hadi út = Nyárfás utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Hajgató Sándor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

 

Hajgató Sándor (1845-1909) kiskanizsai, majd nagykanizsai tanító, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör alapítója volt.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Haladás utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Halastó út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Halis István utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

  Névadója Halis István, a város egykori alpolgármestere, múzeum- és könyvtárőre, neves helytörténésze és írója, 2001 óta a nagykanizsai könyvtár is nevét viseli.
Életéről, műveiről bővebben itt olvasható.

Halvax utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

1959-1991 között Kállai Éva utca

 

A névadó a város  polgármestere volt.

 

Harkály út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Harmat utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szabadhegy 

   

Hársfa utca (út)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Határőr utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Déli városrész

   

Hegedűs Pál utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa, Szentgyörgyvári-hegy
   

Hegyalja út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Hegybíró utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szabadhegy

   

Hegyhát út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Herkules utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Herman Ottó utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Hevesi Sándor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

 

A névadó Hevesi Sándor (1873-1939) drámaíró, rendező, színházi szakíró, kritikus, műfordító Nagykanizsán születette Hoffman Sándor néven a Bazár udvarban.

Nevét viseli még a város művelődési központja is. 

Hébér utca

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Bagola

   

Holló út (utca)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Bagola

   

Homokkomáromi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

  A homokkomáromi katolikus kegyhely felé vezető zarándokútvonal része.

Honvéd utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Csordás utca (1873-as utcajegyzék)  

Hóvirág utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Hősök tere

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

  Itt áll a miklósfai (somogyszentmiklósi) első- és második világháborús hősi halottak emlékműve.

Hunyadi tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Hunyadi János utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Kereszt utca (1873-as utcajegyzék), Cziczelle utca (részben) Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945)

Huszti György tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Ibolya utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

   

Iccés út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Ifjúság utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Ilona utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Inkey Boldizsár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

 

Inkey Boldizsár (1726-1792)  a ma nagykanizsához tartozó Palin és Korpavár földeura volt. Ő állítatta a Szen Háromság Emlékművet, mely ma a nagykanizsai Erzsébet téren áll.

Ő építtette 1761-ben Förhéncen az Urunk színeváltozása kápolnát, Lazsnakon pedig 1768-ban Szent Kereszt (Három kereszt) titulussal temetőkápolnát emelt magának, amely egyben kálváriakápolna is volt, mivel egy korábbi ilyen helyén épült fel. 

Iparos utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Irsai út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Irtás utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Iskola utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Izabella utca (Izabelle út)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Jakabkúti utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Jókai Mór utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

József Attila utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Juhfark út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Kaán Károly utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

 

Kaán Károly (1867-1940) nagykanizsai születésű erdőmérnök volt., nevéhez fűződik aaz Alföld fásítása és a  környezetvédelm szempont érvényesítése a hazai erdőgazdaságban.

Ügyvéd és kereskedő családja Nagykanizsán, a Hunyadi utcában lakott.

Kádár út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Kakukk út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Kalász utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Kalmár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

  A piac és a központi buszmegálló utcája.

Kanizsai utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: 

A Miklósfa utca folytatása Mórichelypuszta felé.  

Kanizsai Dorottya utca

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Északi városrész

   

Kanyar utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szabadhegy

   

Kápolna tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Kápolnás út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Kaposvári út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Kassa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

1959-1991 között Kilián György utca  

Katona József utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Kazanlak körút

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Kazinczy Ferenc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Az utcát 1935-ben nyitották a Sugár útról. 1930 előtt az Ady utca egy része viselte nevét.  

Kálvin tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

  A református templom és Halis István Városi Könyvtár tere.

Kámáncs puszta

Az utca helye a googlemaps-on
Közigazgatási szempontból Újudvar község része.

 

Palin és Korpavár közti majorságból kialakult utca, régen Korpavár, majd nagykanizsa része volt, ma Újudvarhoz tartozik. A térképeken Kámáncspuszta alakban is szerepel.
Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kékfrankos út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Kemping utca (Campong utca)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Kenyérkuti út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári hegy

   

Kerekalja út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Kerektó utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Keresztfai út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Kertész utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Kilátói út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Kinizsi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros, Északi városrész

Óriás utca (1873-as utcajegyzék), a Kinizsi utca eleje

Kinizsi Pál-ról elnevezett utca, a kenyérgyár utcája.
Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Király utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Varasdi utca 1873-ig. Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Királyi Pál utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

  Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kis Éden út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Kisbagolai út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Kisberki utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Kisfaludy Sándor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Kerti utca északi része (1873-as utcajegyzék)

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945)

Kishegyi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Kismező utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Kisrác utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Kiss János utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Kócsag út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Kodály Zoltán utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Kolostor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

  Az Ipari Park belső utcája.

Kórház utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Kordon út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Korsó út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Kossuth Lajos utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

  Az utca és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Kossuth Lajos tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Tizenháromváros (Tizenhárom Városi) utca (1822), Bocskai utca, "Piarcz" Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945) Nagykanizsa városi monográfia III. kötet

Kökény utca

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Kölcsey Ferenc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Egylet utca (1873-as utcajegyzék) Az utca és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Kőrisfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: KIskanizsa

   

Körmös utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

1959-1991 között Mező Imre utca  

Körsánc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

  2014-től (258/2014.(XI.27.) sz. hat.) 4394/13 hrsz-ú magánút: Körsánc utca

Körtefa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Kövidinka út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy, Kisfakos

   

Krúdy Gyula utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Kulacs út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Kútvölgyi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Lámpagyári utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Látóhegyi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Lazsnak utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Leányka út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Lejtő út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Levente utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

1968-1991 Farkas József utca  

Liszt Ferenc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Lopótök út = Ászok út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Lovarda utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

  2014-től (258/2014.(XI.27.) sz. hat.) hatályon kívül helyezve

Lugas út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Madách Imre utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Magvető utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Magyar utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Bécsi utca, Wiener Gasse

Zalaegerszeg felé futó főutcája a városnak.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945)

Majális út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc, Csónakázó-tó

   

Majorkert utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Malomkerti utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Mandulás út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

MAORT utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

   

Marek József utca (Dr. Marek József utca)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

  Dr. Marek József a névadó

Május 1. utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Málnás út

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Mária utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

   

Mátyás király utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Merlot út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Mészáros Lázár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

  Az utca és házainak története a Holmi-ban 1945-ig

Miklósfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Mókus út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Móriczhelyi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Munkácsy Mihály utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

Munkács utca

1959-től Munkácsy Mihály utca

 

Munkás utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Muraközi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

1959-1991 között András Lajos utca  

Muskátli utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Múzeum tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Sneff tér (1945-1991)  

Napsugár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Nádas utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Nagy Lajos utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:Miklósfa

   

Nagybagolai út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai hegy

   

Nagykerteki út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Nagyrác utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Nagyváthy utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Zárda utca  

Napsugár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Pain

   

Nyest út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Nyírfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Nyitnikék út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Óbor út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Olaj utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

   

Oportó út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Orgona utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisfakos

   

Othelló út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Öregförhénc út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Förhénc

   

Őrház utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Őz utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Nagyrác utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Palini utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: 

   

Pálinkás út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Pápai utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Papp Simon sétány

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

   

Parkerdő utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Pásztor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Patak köz

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Péterfai utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Petőfi Sándor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Pesti utca (1873-as utcajegyzék) Nagykanizsa egyik főutcája, mely az Ipari park és az M7-es főút felé halad.

Petőfi Sándor utca (II.)

Városrész: Északi városrész, Ipari Park

  Az Ipari Park belső utcája.

Pinty út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Pipacs utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Pityer utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Pivári utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

1959-1991 között Landler Jenő utca  

Platán sor

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

I. Bolgár Hadsereg út, 1962-63 Batthány út  

Pontyos út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Postakert utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Présház út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Puchheim utca

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Északi városrész, Ipari park

  Az Ipari Park belső utcája. Nevét Nagykanizsa német testvérvárosáról, Puchheimről kapta.

Puttonyos út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Ráckert utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Rákóczi Ferenc utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Cziczella utca (részben) (1873-as utcajegyzék) Kunics Zsuzsa: Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai (1850-1945)

Récsei utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Répa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Ribizke út

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Rigó út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Rizling út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Romlottvári út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

  Bodszentgyörgy várának romjait nevezi a népnyelv “romlottvárnak”, erről kapta a hegyi út a nevét.

Rozé út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Rozgonyi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

  Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Rozmaring utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Rózsa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

1959-1991 között Rózsa Ferenc utca Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Sabján Gyula utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Terv utca (2007), 2007-től viseli mai nevét.

Dr. Károlyi Attila indítványára a 2007. január 25-i közgyűlésen. Dr. Sabján Gyuláról, Nagykanizsa volt polgármesteréről

Sarló út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Sánci utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

   

Sandi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisfakos, Nagyfakos, Sand

   

Sáska tér

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Semmelweis utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

  Semmelweis Ignác orvosról elnevezett utca.

Seregélyes út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Sikátor utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

a 19. században az Árpád utca része  

Só utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

  Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Sólyom út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai hegy

   

Sörgyár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Sugár út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Vöröshadsereg út Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Sűn út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Szabadhegyi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Szabadhegy

   

Szalonka út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Szamócás út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Szamorodni út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Szaplányos út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Szarka út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Szarvas utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Szálfa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Szedres út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Szeghalmi Bálint utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

  Az Ipari Park belső utcája.

Szekeres József utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

1959-1991 között Fabik Károly utca Szekeres József orvos a nagykanizsai kórház első igazgatója volt,.

Szekér utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:Szentgyörgyvári-hegy

   

Szent Bertalan út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Szent Donát út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Szent Flórián tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Szent György út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Szentgyörgyvári-hegy

   

Szent Imre utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Szent Rókus utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Szentendrey utca

(Szentendrei Edgár utca; dr Szentendrei Edgár utca néven is szerepel a térképeken)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

 

Dr. Szentendrey Edgár miklósfai körorvosról nevezték el.
A névadó a térképeken Szentendrei Edgár, dr. Szentendrey Edgár alakban is szerepel.

Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Szentgyörgyvári utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa, Szentgyörgyvári-hegy

1873-as utcajegyzékben az utca keleti oldala Vásártér.  

Szentpéteri út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Szemere utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

1783-ig Csutorás utca Az utca és házainak története a Holmiban 1945-ig

Szepetneki út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Széchenyi tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

Szent János tér (1873-as utcajegyzék)  

Szigeti utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Szilvafa út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Szőlősgazda út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Szőlőskert utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Szüret út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Szürkebarát út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Táborhely utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Takarék utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Taliga út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Táncsics Mihály tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész

   

Tárház utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Tavasz utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Katonarét

   

Téglagyári utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros, Északi városrész

   

Teleki Blanka utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Teleki utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros, Keleti városrész

Teleky utca alakbban is(1873-as utcajegyzék), Sopronyi utca, Pécsi utca   

Templom tér

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

1959-1991 között Tanácsköztársaság tér A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony római katolikus plébániatemplom tere.

Tersánczky utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész

   

Thury György utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész

1959 előtt Lengyel Lajos utca  

Thúry tér (Thury György tér)

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

   

Toldi Miklós utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész

   

Tornyos köz utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész

   

Törköly út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Törökvári utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Bajcsa

   

Tőzike utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

Tramini út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látó hegy

   

Tripammer utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

1959-1991 között Várkonyi György utca A Nagykanizsai központi temető utcája, a temető egy része valamikor a Trippammer család mezeje volt.

Új Élet utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Sánc

  Sáncban az Új Élet termelőszövetkezett működött, innen kapta nevét az utca.

Újförhénci út

Az utca helye a googlemaps-on
Városrész: Förhénc

   

Üllő utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

  A Magyar utcáról az Ipari Parkba vezető út

Űrhajós utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Vadalmás utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Vadrózsa utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Palin

   

Vámház utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

  Az Ipari Park belső utcája. Nevét az ott működő vámudvarról kapta.

Vár utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Vár úti ipartelep

1873-ig Varasdi utca A belvárost Kiskanizsával összekötő ipartelep utcája a valamikori vár helyén.

Varasdi utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

Nagy Németh utca, Király utca (1873-tól a z uca város elé eső fele), a kiskanizsai varasdi utca maradt meg.  

Varjas út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész

   

Vasút utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Vasvilla út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Vécsey utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: MAORT-telep (Olajtelep)

1959-1991 között Kun Béla (Kún Béla) utca  

Veltelini út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

   

Venyige út

Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Veréb út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Veres Péter utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Miklósfa

   

Vessző út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Vincellér út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Nagybagolai-hegy

   

Virág Benedek utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Északi városrész

   

Virághegyi út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Cserfő

   

Völgy út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Förhénc

   

Vörösbegy út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kisbagolai-hegy

   

Vörösmarty Mihály utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

   

Wlassics Gyula utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

1959-1991 között Brónyai Lajos utca

Az utca névadója Wlassics Gyula (1852-1937) jogtudós, kultuszminiszter, Zala megye országgyűlési képviselője.

Édesapja nemes almási Wlassics Antal (1815–1883),[3] nagykanizsai törvényszéki elnök, édesanyja nemes Berzseny Mária Karolina (1834–1927) volt.

Kétéves korában a család Nagykanizsára költözött, így Wlassics itt kezdte meg tanulmányait. Az elemi után szülei a nagykanizsai piarista algimnáziumba íratták, amelyet 1862 és 1866 között kitűnő eredménnyel végzett el.

Zárda utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

1873-1959 Zárda utca

1959-1991 között Stromfeld Aurél utca

Nevét az Alsóvárosi templom  (Szent József Plébániatemplom) mellett létesült ferences zárdáról kapta. Az utca története a Holmi-ban.

Zemplén Győző utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Keleti városrész

  Zemplén Győző az első világháborúban elhúnyt fizikus volt, Nagykanizsán született 1897. október 17-én.

Zengő út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész:

   

Zöldszilváni út

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Látóhegy

  Névadója a Zöld szilváni szőlőfajta.

Zrinyi Miklós utca

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Belváros

A Zrínyi utca Ady ucától keletre eső fele Fülöp utca (Batthyány Fülöp hercegről 1873-ig), majd Iskola utca (1873-as utcajegyzék) és Kis Németh utcza (1873-as utcajegyzék)

Zrinyi Miklós költő, hadvezér a névadó. A róla elnevezett iskola is itt áll.

Az utca története a Holmi-ban.

Zsigárdi köz

Az utca helye a googlemaps-on
Az utca vonala az openstreet-en
Városrész: Kiskanizsa

   

 

 

 

 
/3
Következő >> (2. oldal)